„A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége.”
Dan Millman (Angol író)
Minden kapcsolatban előfordulnak konfliktusok, viták.
Sokan úgy képzelnek el egy tökéletes kapcsolatot, hogy abban nincsenek viták.
Véleményem szerint ilyen kapcsolat nincs.
De akkor egy kiegyensúlyozott kapcsolatban előforduló viták miben különböznek egy rosszul működő kapcsolatban előforduló veszekedésektől?
Nem véletlenül fogalmaztam így: vita, veszekedés.
Egy párkapcsolatban rendszeresen alakulhatnak ki olyan helyzetek, amelyekben nem azonos álláspontot képviselnek egy-egy dologban. Ilyenkor ezek megvitatásában sokszor hatalmába keríthetik az embert az érzelmei és a kezdeti vita veszekedéssé alakulhat át, ahol már nem az ész érvek dominálnak, hanem inkább az érzelmek, és a győzni akarás.
Tulajdonképpen a konfliktuskezelés is egyfajta harc, és ahogy Dragomán György is írja: „Folyamatosan harcolni kell, de nem győzhetsz és ő sem győzhet. Ha legyőzöd, vége. Ha legyőz, véged.”
De akkor mégis mi a különbség egy jó és egy kevésbé jó párkapcsolat konfliktuskezelésében?
Egy kiegyensúlyozott kapcsolatban, ilyen helyzetben is támogatják egymást a felek, mert ahogy az a párom egyik kedvenc filmjében is (Így jártam anyátokkal) elhangzott :„Egy házasságban fontosabb, hogy támogasd a partnered, mint hogy igazad legyen.”
És hogy ez a támogatás miben is nyilvánul meg?
Egyszer visszavittem egy meghibásodott készüléket egy műszaki kereskedésbe, és a vevőszolgálati pultnál kezdtem elmondani a problémámat. A pultnál álló hölgy alig figyelt rám, valami iratokkal matatott, majd mikor még el sem mondtam a problémámat ő félbe szakított, és el kezdte a „saját igazát” fújni. Ekkor egy pillanat alatt éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa, pedig addig aránylag még nyugodt is voltam. Úgy éreztem, hogy engem semmibe néznek, nem vagyok fontos és valami belső nyomást kezdtem érezni, ami csak fokozódott.
Sokan ilyenkor úgy járnak, mint az a kukta, amelyiknek elzárják a szelepét és egyszer csak szétrobban a belső nyomástól. Ilyenkor szinte kontroll nélkül „ömlenek” kifele a szavak, amit később az emberek megbánnak…
Így az egyik és talán legfontosabb tanácsom, hogy hagyjuk a másikat, hogy elmondja a véleményét. Nem szólunk közbe, és a másikra figyelünk, és nem azon filózunk, hogy mivel vághatunk vissza (hogy a végén „nyerjünk”), hanem próbáljuk megérteni a másikat.
Ezt így néha nagyon nehéz megtenni, mert bennünk is érzelmeket kelthet a másik mondandója…
De ha hagyjuk a másikat, hogy végigmondhassa a véleményét, akkor az esetleges felfokozott érzelmi állapota (ami stresszel jár) lecsökken, és előtérbe kerülhetnek így az észérvek.
Ha viszont a saját véleményünkkel folyton közbeszólunk, akkor a másikban ez a stresszt fokozza, mivel frusztrálva kezdi magát érezni amiatt, hogy belé fojtottuk a szót.
Egy rosszul működő kapcsolatban a felek sosem hallgatják megy egymást, folyton közbeszólnak egymás mondandójába, eluralkodnak az érzelmek, és ilyenkor már a régi sérelmeket is egymás fejéhez vágják.
Ön kihez tartozik? Aki csendben figyelmesen végighallgatja párja mondandóját, vagy aki folyton közbeszól?
Következő alkalommal a sérelmekről fogok írni.
Szép napot!
