Ön szerint elég csak a virággal foglalkozni, vagy az egész növényt kell gondozni, – gyökerétől a virágig,- ha sokáig gyönyörködni akarunk benne?
Hogy miért kérdezem ezt? Mindjárt megértik.
Maradjunk egy pár gondolatig a virágnál.
Ha kapunk egy cserepes virágot (de akár vágott is lehetne), akkor egy jó „kertész” az egész növénnyel foglalkozik, nem csak a virágjával.
Bár lehet, hogy a virág a legszebb része a növénykénknek, de a locsolgatás mellett mással is foglalkozni kell.
Ha kell átültetjük új, tápanyagokban dúsabb földbe, tehát gondozzuk a gyökérzetét.
Eltávolítjuk az elszáradt leveleket, ágacskáit.
Megpermetezzük, ha tetves. Vagy akár le is tusoljuk, ha nagyon porosak a levelei.
És természetesen a virágzatát is óvjuk, és ha kell, kitámasztjuk (pl az orchideáknál) egy pálcával.
Lelkiismeretesen gondozzuk, és az egész növényben gyönyörködünk, és külön öröm, ha virágzik.
Ha lelkiismeretes az ember, akkor bármivel, vagy bárkivel foglalkozunk, mindig az egésszel foglalkozunk.
Akkor miért teszünk másképpen a társunkkal, akár férfi, akár nő?
Ezt a gondolatot sokféleképpen le lehetne most vezetni, de hadd közelítsem meg talán egy olyan szemszögből, amilyenből talán még nem sokan tették.
Nem olyan túl régen beszélgettem egy hölgy ismerősömmel, aki arról panaszkodott, hogy a férje már nem úgy tekint rá, mint nő, hanem mint anya, amióta gyerekük van. És hiányzik neki a régi játékos bolondozás is. Azt is elmondta, hogy a gyerekük születése után, egy darabig ez nem is hiányzott neki, legalábbis nem annyira, hogy nyomassza ez az érzés. De egy ideje már nem érzi magát nőiesnek. Úgy érezte, hogy párjától eltávolodtak. És úgy érzi, hogy párja is, már csak mint apa „funkcionál”.
Kicsit mélyebben elbeszélgetve kiderült, hogy miért van ez az állapot.
Amikor megszületett az első gyerekük, akkor a nőből természetes módon anya lett, a párjától pedig elvárta (bár nem tudatosan), hogy apa legyen. Sőt! Csak apa!
Ez majdhogynem természetes, mivel ez tulajdonképpen a nő testében végbemenő hormonális folyamat következménye, csakhogy akkor ők még erről nem tudtak.
Ez a hölgy tulajdonképpen „belenevelte” a párjába, hogy a párja rá ne nőként, hanem anyaként tekintsen.
Igen ám, de itt jött a buktató! Eltelt több év, mikor újra szerette volna, hogy a párja nőként tekintsen rá, de addigra a férje jól megtanulta, hogy a kedvese már nem nő, hanem anya, és ő nem férfi, hanem apa!
Hol rontották el?
Mint írtam, ez egy természetes hormonális folyamat része (ami fő részt az oxitocinnal van összefüggésben), de minket embereket nem csak az ösztöneink vezérelnek, hanem a tudatunk is.
Ha éhesek vagyunk meg tudjuk állni, hogy ne együnk.
Ha kell tudunk inni egy pohár vizet, hiába nem vagyunk szomjasak.
Ha kell vissza tudjuk valameddig tartani a levegőt, és még sorolhatnám.
De bizonyos dolgokat csak akkor tudunk megtenni, ha tudás is van mögötte.
Sajnos erről a folyamatról nem nagyon lehet sehol hallani. A terhesgondozáson sem mondják el ezt, maximum annyit, hogy „A hányinger a terhesség ideje alatt természetes lehet!”, vagy „A várandós kismamák érzékenyebbek lehetnek a szagokra!”.
Nem véletlen, hogy a JÓ KAPCSOLATOK 80-90%-a megy tönkre az első gyerek születése után!
Ha a gyerekvállalás előtt, de legalább a várandósság előtt tudatosítva lenne a párban, hogy „Kedves anyuka, apuka! Egy teljesen természetes folyamat lesz, hogy szülés után a szeretett nőből előtör az anyai ösztön, és majd minden figyelmét a gyerekére fogja fordítani. Így kedves apuka elhanyagoltnak fogja magát érezni. Úgy fogja érezni apuka, hogy a párja már nem szereti…”, akkor sokkal kevesebb kapcsolat romlana meg, mert mindkét fél tudná, hogy mi miért történik és tudna ellene tenni. Az apuka türelmesebb lenne, az anyuka megpróbálhatna több figyelmet fordítani párjára, mert értenék a lejátszódó folyamatot.
Az anyuka megmaradhatna a férfi szemében nő is, és az apuka is megmaradhatna férfinak.
A maradék 10-20%, ahol továbbra is megmarad a jó kapcsolat, ott az apa intenzívebben részt vesz a gyerekkel való foglalatoskodásban, és viszonylag rövidebb idő alatt újra egymásra találnak, mint nő és férfi. Ezt ők vagy tudatosan, vagy ösztönösen oldják meg.
Mi a tanulság?
Visszatérve az eredeti gondolatmenetemhez, egy nőnél és egy férfinál is az egész személyiséget kell „gondozni”, nem csak az anyát vagy az apát.
Az élet egy folyamatos változás.
A kislányból nő lesz, majd anya. A kisfiúból férfi, majd apa.
De amit sokat elfelejtenek főleg,- ha gyerek születik egy családba,- egy nőnél nemcsak az anyát kell szeretni és elfogadni, hanem a nőt, és a benne lakozó kislányt is!
És egy férfinál is az apa mellett a férfit és a benne lakozó kisfiút is!
A szerelmes párok sokszor gyerekesen viselkednek egymással, pedig felnőtt emberek. De a szerelemi mámor szép lassan alábbhagy, és már itt kezdjük elrontani, kezd felborulni az egyensúly. Kezdjük elfelejteni ápolni társunk gyermeki lelkét, és csak a nőt vagy a férfit kezdjük „ápolni”! Majd az első gyerek után sajnos nagyon sokszor már csak az anya és az apa szerep marad. És hatalmas űr kezd úrrá lenni a férfiban és a nőben is. A lelki egyensúly teljesen felborul.
Tehát azt tanácsolom, legyünk tudatosak, tartsuk fenn az egyensúlyt.
Egy nőben tisztelni, szeretni és ápolni kell a nőt az anyát és a benne lakozó kislányt is.
És természetesen a férfiban is tisztelni, szeretni, és ápolni kell a férfit, az apát és a kisfiút.
Ha erre oda tudunk figyelni, akkor kiegyensúlyozottabbak leszünk és a kapcsolatunk is boldogabb lesz!
Gondozza a társának egész lényét, mint egy egész növényt, és ne úgy, mint annak csak a virágját!
Előre is köszönöm, ha megosztja!
Szép napot!
