Most így halottak napján sokan emlékezünk meg az elhunyt szeretteinkről, de nem csak a saját, hanem társunk hozzátartozóiról is.
Elveinket, szokásainkat nagy részt szüleinktől „örököltük”, így szinte elmondható az, hogy
„Ha az ember hozzámegy valakihez, a családjához is hozzámegy.”
Julia Quinn (amerikai írónő)
Kép: Velem vagy nélküled című filmből
Így igen sértő tud az lenni, amikor a párunk valami hasonlót vág a fejünkhöz:
-
“Olyan vagy, mint Anyád! Ő is mindenbe beleköt…”,
-
vagy „Látod, hogy itt kínlódok, de te csak a tévét nézed. Apád is pont ilyen lusta volt, mint te!” és még lehetne sorolni.
Ilyenkor egy nyugodtabb emberben is felmehet a pumpa, és nem képes másra gondolni, csak, hogy bántják a szeretteit. Ráadásul emiatt nem tud arra figyelni, amit a párja valójában közölni szeretett volna.
Ugyanis ezen bántó kritikák mögött nagyon sokszor valójában egy-egy igény lapul meg, ami sajnos a bántó fél fejében sem fogalmazódik meg tudatosan, mert akkor valami ilyesmit mondat hangzott volna el a fenti példák helyett:
-
„Kicsim! Szeretném, ha egy kicsit támogatnál abban, amit csinálok…”,
-
vagy „Szívem! Szeretném, ha segítenél most egy kicsit, mert ezt nem bírom egyedül felemelni…”
Mennyivel másabb hallani ezt! Nem?
Ezért azt tanácsolom, próbáljuk inkább az igényeinket kifejezni, hogy mit is szeretnénk, még akkor is, ha ezt egy felfokozott érzelmi állapotban nehéz is megtenni, és ne bántsuk meg a családjukkal a kedvesünket.
Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy tiszteljük, fogadjuk el a párunk családját is, hisz Ő általuk is lett az a személy, akibe anno beleszerettünk. Viccesen azt is mondhatnám, hogy minden este a párunk családjával is egy ágyba bújunk.
Kívánom, hogy szeretetben teljen ez a napjuk (is)!
