A boldogság kézen fogva jár a jelennel!

Alapfeltétel…

Mikor kapcsolati problémáikkal keresnek meg párok, párkapcsolati szakértőként az egyik legelső kérdéseim közzé tartozik:

„Volt-e 4, de minimum 3 boldog évetek a kapcsolatotokban?”

Hogy miért is fontos ez?

Röviden azért, mert a rózsaszín köd,- ami a másikkal szembeni reális látásmódot gátolja,- biológiai okokból 2-3 éven belül elmúlik. Párkapcsolati szakérőként az a tapasztalatom, ha ezen időszak után is boldogok tudtak lenni egymással ezek a párok, akkor nagyon nagy az esély arra, hogy rendezni tudják dolgaikat, és újra megtalálják egymást egy kis segítséggel.

Más szempontból azért is fontos ez a kérdés, mert ha a pár válasza igen, akkor ez azt is jelenti, hogy a boldogság,- véleményem szerint,- egyik legalapvetőbb feltétele is megvolt közöttük.

Hogy mi is ez az alapfeltétel?

Hadd áruljam el ezt egy kis történettel.

A boldogság kézenfogva jár a jelennel!

A gyerekek…

Kisebbik fiamat minden reggel elkísérem a suliba. Most tanévkezdéskor egyik nap, láttam, hogy ki voltak pakolva a padok, a szekrények az udvarra. A gyerekek köztük futkorásztak, nevetgéltek.

Odalépve a fiam egyik kedves tanítónénijéhez megkérdeztem miért vannak kint a bútorok. Elmondta, hogy még nem fejezték be a nyári felújítást, és még pár napnyi munka hátra van. Aggodalmát fejezte ki, hogy nem tudja mi lesz, hogy fognak így tanítani.

Próbáltam egy picit megnyugtatni, hogy például a laminált parkettát egy nap alatt lerakják, és holnap már be is pakolhatnak (ami így is lett). Közben figyeltük a szaladgáló, nevetgélő gyerekeket, mire a tanítónénink megjegyezte:

„- A gyerekeket egyáltalán nem zavarja ez az egész állapot…”

Én erre csak annyit mondtam, hogy „Ez természetes!”.

És kifejtettem:

A gyerekek (főleg az ilyen kicsik) szinte soha nem foglalkoznak azzal, hogy mi volt vagy mi lesz. Nem érdekli őket, hogy éppen felújítják az iskolájukat, hogy nincs hova ülni, vagy hogy a tornateremben fognak esetleg megtartani minden órát. Úgy is lesz valahogy! Csak azzal foglalkoznak, hogy a jelen pillanatukban hogyan tudják magukat a legjobban érezni. De hogy pontosabban fogalmazzak, „az itt és a most”-ra figyelnek. Ez pedig azt jelenti, hogy meg is tudják élni azt, ezért tudják is élvezni a pillanatot.

Ez a gyerekek egyik alapvető tulajdonsága. Bizonyos eseteket leszámítva, ezért boldogabbak is a gyerekek, mint a felnőttek. Szokták mondani, hogy “mivel nincs is semmire gondjuk”, ami persze nem teljesen van így.

Múlt vagy jövő szorításában!

A felnőttek, viszont hajlamosak a folyamatos aggódásra, szomorkodásra.:

  • „Jaj! Mi lesz holnap?!”

  • „Bezzeg az én időmben másképpen volt…”

  • „Hogy fogom ezt megoldani?!”

  • „Haragszom rá, mert 10 éve nem segített benne…”

  • „Biztos, levonást fogok kapni emiatt…”

Jövő

Amikor félünk, aggódunk valamitől, akkor rendszerint valamilyen be nem következett, feltételezett jövőbeli esemény lefolyása miatt aggódunk, szorongunk. Ezek a szorongó érzések legtöbbször valamilyen múltbéli “hibás” döntésünk, vagy negatív élményünk miatt alakul ki. Amikor egy élethelyzet miatt az agyunk valami hasonlóval találja magát szemben, akkor azonosítja a jelen állapotot ezzel a múltbéli mintával. Ilyenkor a félelemtől legtöbbször egyre rosszabb és rosszabb végkifejletet vetíthet maga elé az elménk, és emiatt kezdünk egyre jobban félni. Az agyunk különböző teóriákat kezd gyártani, és el kezdi saját magát spannolni, legtöbbször a valóságosnál rosszabb helyzetet előre vetítve, amit úgy könyvelünk el, hogy „ezt nem fogom túlélni”, „nem tudom megoldani”, „Istenem! Hogy lesz ez..?”. Ebben a lelki állapotban a tudatunk beszűkül, és szinte lehetőséget sem ad magának az agyunk a probléma megoldásának a meglátására. Aztán sokszor kiderül, hogy az egész idegeskedésnek semmi valóságalapja sem volt, mert az élet másképpen írta a forgatókönyvet, mint az elménk.

Párkapcsolati szempontból tipikusan ilyen megmosolyogtató (persze csak később visszagondolva erre) helyzet lehet például egy kezdő háziasszonynál, amikor párjának készíti az első vacsorát, és előre aggódik, hogy “… ez biztos nem fog neki ízleni”, “… biztos elsóztam…”, és szinte előre leírva magát figyeli párja első falatját, és még mielőtt lenyelné azt rá is kérdez: “nem ízlik?”. Súlyosabb esetben meg is gyengíthet, tönkre is tehet egy párkapcsolatot, ha az egyik vagy mindkét fél állandóan aggódik, szorong valami miatt. Például a megélhetés miatt, vagy félelem attól, hogy kiszeret a párunk belőlünk, vagy ne adj Isten félrelép. Természetesen vannak élethelyzetek, amikor igenis lehetnek valóságalapjai félelmeinknek, de ilyenkor is fontos, hogy mielőbb rávegyük magunkat, hogy visszazökkenjünk a jelenbe, mivel csak ebben az esetben tudunk helyes döntéseket hozni.

Múlt

Aztán van az, amikor a múltunk miatt kesergünk, szomorkodunk. Visszagondolunk régi sérelmeinkre, meg nem tett dolgokra, vagy épp ellenkezőleg a megtett dolgokra. Vagy éppen arra, hogy mi mindent tudtunk anno megtenni, most meg nem… Ezekre rendszerint fájdalommal, szomorúsággal gondolunk. Depressziós hangulatunk lesz.

Párkapcsolati szempontból igen nagy jelentőséggel bír a párkapcsolati múltunk. Az, hogy hogyan alakul a kapcsolatunk az évek folyamán, nagy mértékben attól függ, hogy sérelmeinket hogyan tudjuk feldolgozni. Ugyanis legtöbbször ezen sérelmek meg nem beszélése, fel nem dolgozása is vezethet oda, hogy a párok eltávolodnak egymástól, “kihűl” a kapcsolat.

És a jelen!

Felnőttként hajlamosak vagyunk arra, hogy ne a jelennel foglalkozzunk, hanem inkább a múltunkkal, vagy a jövőnkkel.

Nem azt mondom, hogy semmilyen formában ne foglalkozzunk a múltunkkal, vagy épp a jövőnkkel, mert lehetnek élethelyzetek, amikor igenis kell ezekkel is foglalkoznunk. Gondoljunk csak például a családi ház megtervezésére, amikor is a jövővel foglalkozunk. Vagy gondoljunk arra, mikor például párunkkal átbeszélünk egy múlt béli eseményt, hogy az alapján döntsünk egy jelenlegi helyzetben. Viszont a múlttal vagy jövővel való foglalatoskodás egészséges mértéke,  egyensúlya ami nagyon lényeges, és az, hogy miért is foglalkozzunk ezekkel a jelen helyett!

A jelenünket a múltunk határozza meg, és a jövőnket pedig a jelenünk is formálja. Azt viszont látnunk kell, hogy a múltból levont következtetéseinket, és a jövőhöz való hozzáállásunkat, az aktuális gondolkodásmódunk határozza meg. Tehát fontosnak tartom, hogy a gondolataink túlnyomó többsége a jelenben legyenek, hisz enélkül lehetetlen észrevenni, megélni a jelen pillanatait, ezáltal a boldogságot.

A boldogságot csak a jelenben lehet megélni!

És ahogy a tanítónéninknek is mondtam, ez a legnagyobb különbség a felnőttek és a gyerekek között. A gyerekek nem foglalkoznak a múlttal, a jövővel, hanem a jelen pillanatait próbálják kihasználni, élvezni. A jelenből próbálják kihoznia legtöbbet. Ezt a képességet mi felnőttek valamiért elfelejtettük. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem lehet tudatosan újra visszatérni ehhez a látásmódhoz. Persze ehhez kell egy kis önismereti munka is, hogy megértsük miért reagálunk különböző helyzetekre úgy ahogy, és miért térünk vissza gondolatainkban a múltunkhoz, vagy miért tekintünk rettegve a jövőnk felé.

Felnőttként is képesek vagyunk megélni a jelent, és ezáltal a pillanatok gyönyörűségét észrevenni. Még azok is, akik alapvetően depressziósabb, vagy szorongósabb típusúak.  Gondoljunk csak a szerelemre. Ahogy fentebb is írtam, általában van a kapcsolataink elején egy átlagosan két éves boldogabb, szerelmi mámoros időszak. Ebben az időszakban a párok csak egymással foglalkoznak. Nincs múlt és jövő! Csak az “itt és a most” van. Ilyenkor ösztönösen, szinte gyermekien azon vannak a párok, hogy megéljék az egymással töltött pillanatokat, a boldogságot. Az idő múlásával ezek a pillanatok egyre ritkábbak lehetnek egy párkapcsolatban, mert akarva-akaratlanul megbánthatjuk a másikat. Ezen sérelmek, ha feldolgozatlanok maradnak, akkor egyre gyakrabban jöhetnek elő az évek során, megkeserítve párkapcsolatunkat, ahogy erről egyik cikkemben is írtam.

Véleményem szerint a boldogság megélése éppen abban rejlik, hogy mennyire vagyunk képesek az „itt és a most”-ban élni, ezáltal meglátni az élet apró szépségeit, örömeit. Észrevenni egy szép felhőt az égen, meghallani egy madár énekét, vagy szeretettel nézni párunk szemébe… Mert ugyan adódnak az ember életében nagyobb, pozitív érzelmi kitörésekkel járó szebb, boldogabb pillanatok (egy új autó, új lakás, egy nyeremény, gyerek születése stb), de ezek a nagyobb pillanatok is elmúlnak, mint az apróbbak. Csakhogy, ha nem olyan a szemléletünk, hogy az apróbbakat is észrevegyük, és megéljük azt, akkor szinte esélytelen a folyamatos boldogság érzésének fenntartása, mivel a nagyobb események sokkal ritkábbak, mint az apróbbak.

Ezt szoktam röviden úgy megfogalmazni, hogy

„A boldogság kézenfogva jár a jelennel!”

Ha pedig picit bővebben szeretném kifejteni, akkor azt szoktam mondani:

„Aki a múltban él az depressziós, aki a jövőben él az szorong. A boldog ember pedig a jelenben él!”

Kívánom kedves olvasóm, hogy minél több jelen pillanatot éljen meg pozitív szemlélettel, és akkor nem marad el a boldogság sem!

Ha tetszett a cikkem, hálás köszönettel veszem, ha megosztja másokkal is!

Szép napot!

2 Comments

  1. Kocsis Márta

    🙂

  2. Ilona Budaváriné Kozocsa

    Tisztelt Glant Úr!
    “Bizonyos eseteket leszámítva, ezért boldogabbak is a gyerekek, mint a felnőttek.” – írja. Sajnos én “bizonyos eset” voltam, például úgy hároméves koromban imádtam a nagyinál lenni. De emlékszem, hogy mindig az járt az eszemben, hogy jönnek a szüleim, és haza kell velük menni. Játszótéren még apám “rá is tett egy lapáttal”: most menjél játszani, mert 10 perc múlva indulunk! A későbbiekben: nincs lecke? Akkor ismételj, úgyis nemsokára témazáró dolgozat! Persze már az egy hét múlva esedékessé váló dolgozattól állt görcsbe a gyomrom… Egyszóval: egyszerűen nem tanultam meg, nem gyakorol(hat)tam soha a jelen megélését. Tudom, hogy vannak ennek elsajátítására technikák, mindfulness, stb. Csak hát egyszerűen nem megy…

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.